(ITT találtok néhány képet a főhősről!) 

Mér javában folyt a bál, mikor még Ermiona idegesen fel alá rohangált a szobájában már teljes öltözetben. Harryt várta, aki….

*

Harry Potter késve, de odaért a régi épülethez. Szemügyre vette a díszes kopogtatót, és meghúzta. Mintha rozsdás harangok ütköztek volna, olyan hangja volt. Harry megrázta a fejét, és belépett a nyikorgó ajtón.

Ermiona meghallotta, és lerohant üdvözölni „vendégét”.

-Harry? Te vagy az?- kérdezte a szürkületbe kimeredve.

-Igen, én vagyok.

-Gyere gyorsan meg ne fázz!- húzta  be a lány.

Harry követte Ermionát a házba, és olyan érzése volt, mintha a házban hidegebb lenne, mint a -15 fokban.

Bevonultak a díszes terembe. Harry első pillantásra azt hitte, hogy egy temetésen van: a függönyök, az emberek dísztalárja, minden díszlet fekete volt, és szakadt. Ódivatú csillárok csörögtek minen egyes lépésnél, és a padló is nyekergett. Az ételektre jobb volt nem is nézni, mert az ember akármilyen éhes volt, rosszul lett tőle. Harryt körüljárta egy érdekes érzés. Mintha figyelnék. Oda nézett ahova gondolta az illetőt, de csak egy páncél volt.

„Tisztára mint ha Voldem…” gondolta, de rögtön kipattant a fejéből, mivel meglátta a táncpartnerét, a bolyhos kabát nélkül. Ermiona fekete selyemruhában volt, ami elég hideg volt. Gyönyörű összhatás” gondolta Harry. Kissé megingott a lába, és majdnem elesett.

-Mi van Harry? – Mosolygott a lány

-Semmi, csak…jó a ruhád.-magyarázta.

-Á, köszi.Kissé hűvös, mivel nem takarja semmi sem a vállam. De muszáj ebben lennem.

-Miért.?

Ermiona a fejével egy hullafehér arcú, fekete hajú férfira.

-az apám.- felelte.

-aha.

-És most kérek mindenkit a táncparkettre!

-Hmmm…Táncolunk?-kérdezte Harry.

-oké., persze.

Harry megfogta a lány kezét, és felvezette a táncparkettre.

Óvatosan megfogta a derekát, és a kezét.

*

Fél óra múlva fáradtan ültek le a sok tánctól.

-Ermiona!Gyere ide egy kicsi!- szólt az apja.

Az eddig mosolygósan ülő lány egy másodperc alatt komor lett.

-rendben.

Harry nem hallotta miről beszélnek, de biztos volt, hogy ő is a „vita+ tárgya.

Ermiona szomorúan lépett elé.

-Bocsánat Harry, de most mennem kell, és neked is.- Mondta remegő hangon.

-De…jó, értem.-Mondta gyanakodva a fiú.

Ermiona kikísérte.

Egy hosszú folyosón rották a lépcsőket. Harry a falon ülő képeket nézte. A legtöbbön alvó középkori varázslók ültek. Szótlanul mentek, míg egy fiatal fekete hajú, fehér bőrű lány portrélya elé értek.

Harry elmosolyodott. –ez te vagy?

-Igen.-Pirult el a lány.-Miből gondolod?

-Hát mert még egy ilyen szép ember nincs!”-akarta válaszolni Harry, de végül csak vállat vont.

-Hát, akkor jó éjszakát. Mondta Harry.

-Jó éjt.-Mondta Ermiona is.

Egy percig tétován egymás szemébe nézték, végül Ermiona megtörve a mozdulatlanságot, egy puszit lehelt Harry arcára.

-Már tényleg mennem kell.-Mondta piros arccal.-Szia!

Harry lebénulva intett neki, és elindult.

Ermiona kipirultan indult felfele, és halkan énekelt. Egyszer csak megpillantotta apja szobájának nyitott ajtaját. Furcsállta, hogy itt lehet, ezért odament leskelődni.

Apja a kandallónál ült, és beszélt valakivel. Ermiona nem látta jól, ki lehetett az.

-Potter! Ő volt itt nagyúram.

-És mit keresett nálatok?- mondta egy sátáni hang.

-A lányom párja volt a bálon!Mit tehettem volna?Uram?-mondta az apja.

-Elfoghattad…megfigyelhetnéd. Hívdd el hozzátok! Használld fel a lányod!-mondta.

-De…Voldemprt nagyúr!-kis hallgatás- Rendben. Megteszem.Várjon egy picit! Talán hallgatóznak!

Ermiona ilyedtében levert egy vázát, de nem törődött vele, csak rohant, ahogy tudott.

Egy kihalt folyosóra tévedt, és ott leült a falhoz, és csak zokogot.Maga se tudta mit cselekedjen, hamár így elárulják...