Másnap reggel, mikor felkeltem, nem sütött be a nap, hanem félhomályba burkolózott az egész szoba.

Kimásztam az ágyamból, és odaléptem a tükör elé.

Furcsa látvány tárult a szemem elé:

Az eddigi kislányos arcom helyett, egy hűvös szépségű, kemény arcvonású lány arca volt az enyém, és mintha az alakom is jobb lett volna. Kissé feszengve körülnéztem magamon, megcsodáltam ezt az „átalakulást” és felöltöztem.

Miközben mentem lefelé a nagyteremhez, a régi szorongásomat is elfeledtem, és úgy éreztem, nem csak külsőleg, de belsőleg sem én vagyok ez. Szép testtartással mentem, mert egy fura erő bennem, mindig azt parancsolta, úgy menjek. Már nagyon kicsit voltam csak önmagam…

Benyitottam a nagyterembe, és láttam, minden szem felém, fordul, és úgy néznek rám, mintha új embert látnának. Ebben igazuk is volt. Semmi elvörösödés, semmi idegesség, csak puszta mosoly látszódott arcomon.

Leültem a Griffendél asztalához, ahol nagyon kevés ember volt, legfőképpen fiúk.

Mindenki közelebb húzódott hozzám, és még más asztaloktól is felálltak, megnézni.

Én elkezdtem enni, mikor Malfoy lépett oda hozzám.

Egy pillanatig csodálkozva nézett rám, de aztán, mint akinek beugrott a megfejtés, gonoszul elmosolyodott. Még valami olyasmit is suttogott, hogy „nagyúr”…

Én el akartam küldeni, de az az erő, azt akarta, kimondjam a nevét.

-Draco… mit szeretnél? – Mosolygott az arcom. Próbáltam ellenkezni, de az erő egyre inkább a hatalmába kerített.

-Ginny… eljönnél velem?- kérdezte

-Persze.- suttogtam. Na persze már semmi értelme nem volt ellenkezni.

Felálltam, és kimentem. Néhányan irigykedve néztek ránk.

Lementünk Roxmortsba, de nem a faluba, hanem egy szép tisztásra. Leültünk egy kőre, és kérdezgetett tőlem. Én válaszoltam neki, és egész jól elvoltunk. (persze Malfoy és az az izé bennem…)

Aztán, mikor kezdett besötétedni, odahajolt felém, és megcsókolt.

Én is visszacsókoltam, (hiába ellenkeztem) és még át is öleltem.

Akkor valaki elkiáltotta magát.

-Ginny!! –kiáltott Harry.- Mit csiná…

Akkor ránéztem, és észrevette, hogy más vagyok, de Ő felismert a gonosz árnyékában is.

-Potter tünés. -susogtam.

Ő megrázta a fejét és elrohant.

Az erő bennem felnevetett, de én sírtam volna.

Aztán újra megcsókolt, és egy kicsit álltunk még itt.

Egy csók volt, semmi több, még is úgy éreztem, egy világ dőlt össze bennem…