Másnap lemehettem. Pont 17: 00 kor engedtek ki, és én elindultam a megbeszélt helyre.

Ott voltak mindketten. Harry a tölgyfa alatt ált, Malfoy pedig egy szépen megterített asztalnál ült.

Éreztem egy fura késztetést magamban, hogy odamenjek Malfoyhoz, de megráztam a fejem, és Harryhez mentem.

Odaléptem elé, és ő átölel, majd megcsókolt.

Mikor a csók véget ért, elmesélte mi volt tegnap: Malfoy meg akarta átkozni Harryt, de annyira szerelmes belém, hogy csak szívecskék jöttek ki a pálcáján. Mindenki csak röhögött rajta.

Én odapillantottam Malfoy felé, aki egyre sötétülő pillantásokat mért Harry felé.

Én rosszat sejtve, mondtam Harrynek, hogy menjünk sétálni.

-Ginny valami baj van? –kérdezte.

-Á, semmi, csak… a fenébe, nézd, idejön Malfoy…-mondtam idegesen.

Malfoy fenyegető léptekkel odajött hozzám, és megfogta a kezem. Mi döbbenten pislogtunk.

-Ginny! –itt letérdelt – Eljössz velem a bálba? – Én csak álltam és néztem rá.

Gondolatok ezrei száguldoztak agyamban, és nem tudtam mit mondani.

Egy borzasztó perc erejéig olyan késztetést éreztem, hogy Malfoy karjaiba vetem magam, de elmúlt, és szánalmas lekicsinylő hangon mondtam:- Soha az életben nem mennék el veled sehova! – azzal kitéptem a kezem az övéből és elindultam a kastély felé.

Harry utánnam jött.

-Ginny! És velem eljössz? –kérdezte.

-Természetesen! –mosolyogtam.

Harry kivett a zsebéből egy dobozt, és odaadta.

-Ez… az enyém? –kérdeztem.

Ő bólintott, és a kezemre helyezte. Kinyitottam, és egy ezüst, kék kövű nyaklánc volt benne. Én mulattal néztem Harryre.

-Köszönöm.- suttogtam.

Harry megfogta, és a nyakamba rakta.- Egy érdekes boltban vettem. Igazi antik darab! – nevetett.

Felsétáltunk a lépcsőn, és fel a hetedikre.

Óvatosan benyitottunk. Ron és Hermione ott ültek, és szemlátomás szerint minket vártak.

-Na végre, sziasztok! –kiáltott Ron.

-Hello – köszöntünk.

-El kell mondanunk valamit. – mondta Hermione. Mi leültünk velük szembe és feszülten figyeltünk.

-Hogy mi… hmm… szóval…-motyogta vörösödő fejjel Ron.

-Jártok.- segítettem ki bátyámat.

-Igen. . nyögte.

-Ebben semmi szégyellni való nincsen. – mondta Harry. – mi is járunk Ginnyvel!

-mosolygott rám.

Igen.- motyogtam. A fejem fájni kezdett, és szédültem.

-Azt hiszem lefekszem….-mondtam , és bementem a hálókörletembe.

Lehuppantam az ágyra, és próbáltam nem Harryre , és Malfoyra gondolni….

Pedig úgy éreztem, valami nincs rendjén velem….egy virágcsokor volt az ablakomban, Malfoytól címezve. Úgy éreztem nem vagyok az aki régen…szédültem, és úgy néztem Malfoy virágára, mintha életemben nem láttam volna szebbet….olyan volt mintha  megátkoztak volna….